„Maradjatok meg ezért a hitben szilárdan és állhatatosan”

Abstract

A kárpátaljai református közösséget a 20. század folyamán kétszer szakították ki a magyarországi református anyaegyház szervezeti kötelékéből: először az első világháborút követően, majd a második világháború után. Ezen erőszakolt elszakítottság generálta, hogy 1923-ban a Kárpátok nyugati lábánál maradt több tíz ezer hívet tömörítő egyházközségek kénytelenek voltak létrehozni saját egyházkerületüket, amely aztán húsz év alatt önálló szervezetté fejlődött. Így az öt és fél évnyi kismagyar időszakot követő szovjet bekebelezés majdhogynem ismerős helyzetbe tolta újra az ott ragadt reformátusokat. Az 1944 ősze és 1949 decembere közötti időszak azonban egy háború utáni átmenetet jelentett a Szovjetunióhoz csatolt területen rekedt reformátusok számára, hiszen egyrészről a közösségek a jelzett időszakban nem kaptak engedélyt az új államhatalomtól hivatalos működésükre (illegálisan tevékenykedtek), másrészről az állami hivatalok arra törekedtek, hogy valahogyan besorolják ezt a számukra új felekezetet saját meglévő struktúráikba. Jelen tanulmányban az 1944 októbere és 1948 áprilisa közötti, igen sűrű időszaknak a történéseit vizsgáljuk. Az elemzés elsődleges célja, hogy rávilágítson arra a bonyolult történelmi állapotra, amely 1944 után determinálta a Kárpátalján működő református egyházközségek tevékenységét, valamint hogy feltárja, miként érvényesítette autoritását a szovjet hatalom velük szemben, illetve hogyan gátolta meg a közösség saját belső mechanizmusa alapján történő egyházi vezetőválasztást. Emellett párhuzamosan arra fektettük a hangsúlyt, hogy – túllépve a történelmi kronológia szabta faktokráfiai narratíván – feltárjuk az események belső mechanizmusait, mely más megvilágításba helyezi a korabeli történések szereplőit, cselekedeteik mozgatórugóinak vizsgálatát helyezve a fókuszba. Fenti szempontok alapján kettős módszertani megközelítést alkalmaztunk, mely során elsősorban levéltári források alapján tártuk fel a tárgyalt korszak eseményeit, majd ezek vizsgálatát és értelmezését végeztük el Rogers Brubaker – nemzeti kisebbség, nemzetiesítő állam és anyaország – hármas konfigurációjának elmélete alapján.

Abstract. The article examines the dilemma faced by the Transcarpathian Reformed community in the years 1946–47 following the annexation to the Soviet Union. The basic problem was caused by the fact that among the Protestant denominations, only the Evangelical Christian-Baptists (ECB) had a legal license to operate in the Soviet Union, which had become an empire. The study aims to explore the dialectics of the dilemma arising among the leaders of the Reformed Church, according to which they had to choose between two mutually exclusive options: they either merge into the ECB organization, or they insist on their denominational characteristics and take the risk of termination. The article also shows how the choice of the Reformed Church was influenced by the denominational autonomy it had enjoyed and by national traditions. The state autorities offered an opportunity for a routine solution to the emerging difficulty, which was the entry into the organization of the ecb. However, the reactions of the members of the Reformed Church to this created an unexpected problem in the Soviet bureaucratic system, as their religious affiliation was linked to their nationality. Thus, a new situation and problem appeared at imperial level. The study also highlights to what extent the response of the religious minority was a consequence of religious and/or ethnic affiliation in this case. Finally, it also reveals how the initial idea of the authorities changed during the exploration of the dilemma, and then what conclusions and results it entailed.