Die Deportation von Ungarn und Deutschen aus Transkarpatien in die Sowjetunion 1944–1946

Abstract

Abstract.The ethnically diverse landscapes of Transcarpathia were part of Hungary during the Second World War. As the region came under occupation by the Red Army and then by the Soviet Union at the end of World War II, a signifi-cant part of the Transcarpathian community, including the German popula-tion, was severely affected by Soviet retaliation policies. The purpose of this study is to present the main aspects of the waves of deportation affecting the German civilian population in Transcarpathia. Meinolf Arens’s preface puts the study in a broader context.

A második világháború, majd az azt követő három nagy deportálási, kényszerkitelepítési hullám következtében a kárpátaljai német nemzetiségűek száma a töredékére csökkent. A kár-pátaljai németeknek duplán kellett viselniük a „bűnösség” terhét, hiszen a náci Németország bűnei miatt, a kollektív bűnösség vádja mellett a Kárpátaljának Szovjet-Ukrajnával való egye-sülését hirdető manifesztumban – a régió magyarságával egyetemben – a „kárpátontúli ukránok örök ellenségének” nevezik őket. 1944 novemberében a 0036. számú parancs értelmében szovjet hadifogoly- és kényszermunkatáborokba hurcolják a kárpátaljai magyarokkal együtt a 18–50 év közötti német nemzetiségű férfilakosságot is. 1944 decemberében a Szovjetunió Államvédelmi Bizottságának 7161. számú parancsa értelmében pedig szintén szovjetunióbeli lágerekbe viszik a 17–30 év közötti munkaképes német származású férfiakat és a 18–45 év közötti munkaképes német származású nőket. A sztálini lágerek túlélőit a Kárpátaljára való visszatérés után új jogi és közigazgatási környezet és berendezkedés fogadta, ami nemcsak hivatali nyelvváltást jelentett számukra, hanem azt is, hogy másodrendűvé váltak saját településükön. A visszatért németek helyzetét tovább nehezítette, hogy Kárpátalján a rendőrség esetükben megtagadta a lakcímbejelentést, aki pedig bejelentett lakcím nélkül tartózkodott a területen, azt megbüntették. A rendelkezésre álló adatok szerint körülbelül 200 olyan német nemzetiségű egyént hoztak ezáltal lehetetlen helyzetbe, akik szerettek volna visszatérni szülőföldjükre. 1959-ben a kárpátaljai rendőrséget felszólították, hogy rendezzék a lakcímbe-jelentés problémáját azok számára, akik igazolni tudják a lakhatási feltételeket és megfelelő jellemrajzot tudnak beszerezni a hatóságoktól. A németeknek csak 1974-től engedélyezték, hogy szabadon választhassák meg lakhelyüket. A tanulmányt Meinolf Arens előszava helyezi el szélesebb összefüggésrendszerben.

Abstraktné. V dôsledku druhej svetovej vojny a po nej nasledujúcich troch veľkých vĺn deportácií a nú-tených vysídlení sa počet obyvateľov nemeckej národnosti v Zakarpatsku znížil na zlomok pôvodného počtu. Zakarpatskí Nemci museli dvojnásobne znášať ťarchu „viny”, keď za hrie-chy nacistického Nemecka boli obvinení z kolektívnej viny a popritom v manifeste hlásajú-com zjednotenie Zakarpatska so sovietskou Ukrajinou boli spolu s Maďarmi tohto regiónu označení za „večných nepriateľov zakarpatských Ukrajincov”. V novembri 1944 v zmysle nariadenia č. 0036 spolu so zakarpatskými Maďarmi odvliekli do sovietskych zajateckých a pracovných táborov aj mužov nemeckej národnosti vo veku od 18 do 50 rokov. V decembri 1944 v zmysle nariadenia č. 7161 Výboru štátnej bezpečnosti Sovietskeho zväzu odviezli do sovietskych lágrov aj práceschopných mužov nemeckej národnosti vo veku 17–30 rokov a práceschopné ženy nemeckej národnosti vo veku 18–45 rokov. Tých, ktorí prežili stalinské lágre, vítalo po návrate do Zakarpatska nové právne a správne prostredie, čo pre nich zname-nalo nielen nový úradný jazyk, ale aj to, že sa stali druhoradými občanmi vo vlastnej obci. Situáciu Nemcov, ktorí sa vrátili domov, sťažovala aj skutočnosť, že vZakarpatsku ich polícia odmietla zaregistrovať vmieste bydliska akto sa na tomto území zdržiaval bez prihláseného bydliska, toho potrestali. Podľa dostupných údajov približne 200 osôb nemeckej národnosti, ktoré by sa radi vrátili do svojho rodného kraja, uviedli tak do neriešiteľnej situácie. Vroku 1959 nariadili zakarpatskej polícii, aby vyriešila problém sadresou bydliska tých, ktorí vedia preukázať podmienky na bývanie aod úradov získať vyhovujúcu osobnú charakteristiku. Až vroku 1974 dovolili Nemcom, aby si slobodne mohli vybrať svoje bydlisko. Štúdiu uvádza do širších súvislostí predslov Meinolfa Arensa.

Resümee. Transkarpatien entstand als spezifische administrative Region nach dem Ersten Weltkrieg, als große geographische Räume des historischen Oberungarn Teile der neugegründeten Tschechslowakei wurden. Den größeren Teil Oberungarns bildete nunmehr die Slowakei, während die nordöstlichste Region des alten Königreiches mit einer relativen ruthenischen Bevölkerungsmehrheit unter der Bezeichnung Podkarpatsky Rus (deutsch unter anderem Kar-patenrussland, ungarisch Karpátalja) eine Verwaltungseinheit innerhalb der Tschechoslowakei wurde. Von Seiten der Tschechoslowakei wurde der Region 1918/1919 ein Autonomiestatus zugesagt, der allerdings nur schrittweise und partiell bis 1938 umgesetzt wurde. Ein schmaler Randstreifen im Südwesten der Region bildet geographisch und kulturell einen Teil der panno-nischen Tiefebene. Die zentralen, nördlichen und östlichen Regionen sind Bestandteil des von Wäldern und Wiesen geprägten Karpatengebirgens.