A kétnyelvű Ukrajna

Abstract

Az ukrajnai nyelvi helyzetről számos összefoglaló elemzés készült, melyek különböző szempontok szerint mutatják be az ukrajnai nyelvpolitika problematikus kérdéseit (Besters-Dilger ed. 2008, 2009, Bilaniuk 2010, Bowring 2014, Goodman 2009, Kulyk 2011, Majboroda et al. eds. 2008, Pavlenko 2008, 2013, Taranenko 2007, Ulasiuk 2012 stb.). Az elemzésekből kiderül: az ukrajnai nyelvi helyzet egyik alapvető problémája, hogy nincs konszenzus abban a kérdésben, milyen szerepe legyen a szovjet világ utáni új identitás konstruálásában és a nemzetépítésben az ukrán nyelvnek, illetve milyen státusszal bírjon Ukrajnában az orosz nyelv (Janmaat 2000, Korostelina 2013, Kulyk 2006, 2011, 2014, Kuzio 1998, Polese 2011, Stepanenko 2003, Zhurzhenko 2002). Konszenzus van viszont abban, hogy Ukrajnában két nagy nyelv uralja a nyelvhasználati színterek legnagyobb részét: az ukrán és az orosz. „Ukrajna legnagyobb része számára a kétnyelvűség a realitás” – írja például Bill Bowring (2014: 70). Hasonlóan vélekedik Stanislav Shumlianskyi (2010: 135) is: „Ukrajnában a nyelvi helyzet egyik alapvető jellemzője a társadalom kétnyelvűsége”. Laada Bilaniuk (2010: 109) szerint „Ukrajnában mindenki kétnyelvű, különböző mértékben”. Az alábbiakban ezt a kétnyelvűséget mutatjuk be.