Lengyel-magyar együttműködés a NATO-n belül

Abstract

A 21. század első évtizedeiben a közép-európai biztonsági környezet jelentős átalakuláson ment keresztül. A NATO-bővítés 1999-es hullámában Lengyelország és Magyarország is csatlakozott az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez, ezzel új fejezetet nyitva a régió kollektív védelempolitikájában (Gergelewicz, 2020). Az euroatlanti integráció mindkét ország számára stratégiai cél volt, ugyanakkor a biztonságpolitikai prioritások és a külpolitikai orientációk az évek során eltérő irányt vettek. Lengyelország a NATO keleti szárnyának egyik legaktívabb szereplőjévé vált, míg Magyarország inkább a déli stabilitás, a diplomáciai kiegyensúlyozottság és a pragmatikus együttműködés politikáját képviselte (Avar, 2023). A különbségek ellenére a két állam kapcsolatai továbbra is meghatározóak a NATO-n belül és a Visegrádi Együttműködés (V4) keretében. A lengyel–magyar együttműködés gyökerei mély történelmi alapokon nyugszanak. A két nép közötti kapcsolat a középkorig visszanyúló szövetségi, dinasztikus és kulturális kötelékekre épül. A 14. században I. (Nagy) Lajos magyar király egyben Lengyelország uralkodója is volt, ami a két nemzet közötti politikai közösséget erősítette. A 19. század szabadságharcai idején a lengyel és magyar függetlenségi mozgalmak egymás támogatásával léptek fel az elnyomó hatalmakkal szemben – Bem József és Petőfi Sándor neve szimbolikusan is összefonódott ebben a korszakban. A 20. század tragikus történelmi tapasztalatai – a második világháború, majd a szovjet blokk uralma – tovább mélyítették a közös sorsélményt és a politikai szolidaritás tudatát. A rendszerváltozást követően mindkét ország a nyugati integrációs struktúrákhoz való csatlakozásban látta biztonságának és fejlődésének garanciáját. A NATO-hoz való 1999-es csatlakozás és az Európai Unióhoz való 2004-es belépés közös stratégiai irányt jelölt ki, amely a politikai, katonai és gazdasági együttműködést új szintre emelte. A tanulmány célja annak bemutatása, hogy miként befolyásolják az eltérő biztonságpolitikai, gazdasági és külpolitikai prioritások a lengyel–magyar együttműködést a NATO-n belül, illetve milyen mértékben képes a Visegrádi Együttműködés struktúrája kiegyensúlyozni az aktuálpolitikai megosztottságot.