Az egyházi közösségek és személyek tevékenysége Magyarországon az 1831-es kolerajárvány idején

Abstract

Abstract. Diseases have accompanied the life of human communities from ancient times to the present day. Infectious diseases, if they significantly exceeded their previous frequency of occurrence, could turn into epidemics and strongly influence the demographic and economic development of societies. In the past, diseases were basically seen as punishment from God. The attitude of church communities and individuals, their reflection on the epidemic, and the activities of the communities in their resistance had a decisive character in the period under discussion, when a fundamentally new epidemic, hitherto unknown in Europe, reached Hungary in 1831. In many cases, the local implementation of the central provisions and the advice and instructions issued to the population took place with the intervention of church communities and pastors. The contemporary documents kept by the churches play an important role in the deeper exploration of the history of the era and the epidemic.In Hungary in the first half of the 19th century, the church did not only guard the religious life, but as an important social actor, it also considered the organization of moral, economic and cultural life to be its duty. The Catholic bishops participated in the sessions of the Parliament in the House of Magnates, thus they also played an important role in political life. The church operated a significant system of educational and social institutions. The hospitals of the time were mostly entrusted to the maintenance of the parishes. The purpose of this study is to shed light on exactly what role church communities and individuals played in the fight against the cholera epidemic of 1831. The article looks for answers to the extent to which the church communities and their leaders took part in the prevention and treatment of the epidemic, in caring for the sick and the fallen, how they were able to unite the local communities and give them guidance, what they were dependent on, how much they came up against the central instructions and how much they had at their discretion.

Abstrakt. Choroby sprevádzajú život ľudských spoločenstiev od najstarších čias až po súčasnosť. Infekčné choroby, ak výrazne prekročia svoju doterajšiu frekvenciu výskytu, môžu prerásť do epidémie a výrazne ovplyvniť demografický a ekonomický vývoj spoločnosti. V minulosti sa choroby v podstate považovali za trest od Boha. Postoj cirkevných obcí a jednotlivcov, ich reflexia epidémie a aktivity obcí v ich odboji mali rozhodujúci charakter v diskutovanom období, keď do Uhorska v roku 1831 zasiahla zásadne nová epidémia, dosiaľ v Európe neznáma. V mnohých prípadoch sa miestna implementácia ústredných ustanovení a rád a pokynov vydaných obyvateľstvu uskutočnila zásahom cirkevných spoločenstiev a farárov. Dobové dokumenty uchovávané cirkvami zohrávajú dôležitú úlohu pri hlbšom skúmaní histórie doby a epidémie. V Uhorsku v prvej polovici 19. storočia cirkev nielen chránila náboženský život, ale ako významný spoločenský činiteľ považovala za svoju povinnosť aj organizáciu mravného, hospodárskeho a kultúrneho života. Katolícki biskupi sa zúčastňovali na zasadnutiach hornej komory v Snemovni magnátov, čím zohrávali významnú úlohu aj v politickom živote. Cirkev spravovala významný systém vzdelávacích a sociálnych inštitúcií. Vtedajšie nemocnice boli väčšinou zverené do údržby farností. Účelom tejto štúdie je ukázať, akú presnú úlohu zohrali cirkevné spoločenstvá a jednotlivci v boji proti cholerovej epidémii z roku 1831. Príspevok hľadá odpovede, do akej miery sa cirkevné spoločenstvá a ich predstavitelia podieľali na prevencii, resp. liečbe epidémie, pri starostlivosti o chorých a padlých, ako dokázali zjednotiť miestne komunity a usmerniť ich, na čom boli závislí, nakoľko odolávali ústredným pokynom a koľko toho mali na starosti podľa vlastného uváženia.

A kolera hazája India, ahol évezredeken keresztül pusztította a helyi lakosságot.3 1817-1823 közé teszik az első kolera-pandémia idejét.4 Európát a második világjárvány idején érte el a betegség. A történelem során járványok többször megjelentek Magyarországon, amelynek a Kárpát-medence vizekben gazdag területe mindig jó táptalajként szolgált. A Habsburg Birodalom keleti határainál a kolera Galícia felől 1830 végén jelent meg. A járványok elleni védekezés alapjául mindenekelőtt az 1770-ben kiadott, majd többször kiegészített GeneraleNormativum szolgált, amely a korábbi járványok, elsősorban a pestis elleni védekezési eljárások tapasztalataira épült.5 A védőintézkedéseket Magyarországon is azonnal megkezdték, lezárva a Galícia felőli határszakaszt, amelyet1830. december végén rendeltek el.6 Ide két királyi biztos jelöltek ki, a Trencséntől Ung vármegyéig terjedő határszélre Majláth Antal, a Bereg megyétől Krassóig terjedő részre pedig Perényi Zsigmond került. A Galíciát és Bereg vármegyét összekötő útvonalak lezárásakor egy ellenőrző pontot és veszteglő házat hoztak létre a határon a Verecke mellett található Verbiáson, mely egy kihasználatlan lelkészlak volt.7 A veszélyhelyzet kezdetén kialakították a védekezés szervezeti struktúráját. A Helytartótanács, mely Magyarország fő kormányzati szervének tekinthető egy vegyes bizottságot hozott létre, melynek kormányzati elöljárók, a nádor, katonai vezetők és orvosok is tagjai voltak, vezetője Lenhossék Mihály országos főorvos. A védekezési stratégiát ez a bizottság dolgozta ki, de a végrehajtását elsősorban a vármegyék végezték. A járvánnyal elsőként szembesülő galíciai határvidéken a megfelelő, írástudó személyek megtalálása fontosabb feladatok elvégzéséhez különösen nagy gondot jelentett, ezért rendszerint papok lettek azok, akik egy-egy településen biztosként is a betegek ellátására, a rendelkezések végrehajtására és jelentések készítésére is ügyeltek.A lelkipásztorok, mint a községek lakosságával leggyakrabban kapcsolatba kerülő információseszköz az egyházi elöljárók utasításain keresztül és közvetlenül is rendelkezésre álltak a kormányzati és vármegyei intézkedések foganatosításában.A járvány idején az egyházközségek, illetve azok vezetői a hatósági intézkedések, a lakosság tájékoztatásának egyik, ha nem a legfontosabb szócsövei voltak.A lelkészeket akár a rendelkezések szószékről történő kihirdetésére is kötelezhették.