Lázár Ervin meséinek szimbólumvilága választott művek alapján

Abstract

Aki megtudta, hogy Lázár Ervin műveivel kapcsolatban írom a munkámat, és ismeri, annak mosolyt csalt az arcára. Feltételezem azért, mert eszükbe juthatott egy meséje, egy karaktere, az, ahogy kénye-kedve szerint játszik a nyelvvel, vagy talán csak annyi, hogy mikor olvastak tőle, akkor is mosolyogtak. Lázár Ervin olyan könnyedséggel tud mosolyt csalni az ember arcára, mint amilyen könnyedséggel képes az olvasót megrendíteni és napokon keresztül el nem ereszteni. Hiszen bármennyire is gyermeki és tiszta az írói stílusa, ez mégsem csupán azzal jár, hogy szépen le tudja írni a jót, hanem azzal is, hogy kegyetlenül le tudja írni a gonoszt is. De mindeközben azt is tudjuk róla, hogy nem fekete-fehér minden meséje. Van, hogy a jóban is van rossz, és a rosszban is van jó. A legtöbb esetben antihősökkel dolgozik, a valós világból valamilyen módon kitagadott/kiszakadt/kimenekült hősökkel, akik közel sem tökéletesek, és ha megvizsgáljuk a cselekedeteiket, akkor láthatjuk, hogy közel sem olyan jók. De akkor miért mosolygunk mégis, ha rájuk gondolunk? Vagy ha szörnyűségekről, gonoszról is írt, akkor miért mosolygunk mégis, ha rájuk gondolunk? Vagy ha sikertelenül, pozitív végkicsengés nélkül is zárultak művei, akkor miért mosolygunk mégis, ha rájuk gondolunk? Többek között ezekre a kérdésekre is fogom keresni a választ a munkám során. A karaktereiről még bevezetésként annyit, hogy Lázár Ervin is a