Tanulmányok a szláv–magyar nyelvi kapcsolatok köréből

Abstract

A szláv–magyar nyelvi kapcsolatok bilaterális volta olyan nyelvészeti spektrumot képez, amely,az immár több évszázados múltra visszatekintő kutatások, illetve az ezen időszak alatt megjelent korszakalkotó munkák ellenére, vagy épp ezek hatására, folyamatos vizsgálati lehetőséget biztosít a témakörrel foglalkozó nyelvészek számára, s nem csak azért mert ezen kapcsolatok jelenleg is élők, igen sokszínűek és folyamatosan változóak az egymással szoros gazdasági, politikai vagy épp szomszédi viszonyt ápoló szláv és magyar nyelvű közösségek között, hanem azért is, mert az időközben elért tudományos eredmények a nyelvtörténeti anyagok szempontjából is sokszor új, a korábbi megállapításokat finomító, vagy felülíró vizsgálatok folytatását tesziklehetővé.Ilyen kutatások eredményeit adja közre Zoltán András közelmúltban megjelent Slavo-Hungarica. Tanulmányok a szláv–magyar nyelvi kapcsolatok köréből című kiadványa, amely, ahogyan azt a szerzői előszóból megtudhatjuk„az elmúlt húsz évben készült magyar nyelvű és magyar érdekű” tanulmányokat, két nagyobb csoportba rendezve adja közre. Az első, a kiadvány nagyobb hányadát, összesen 18 írást tartalmazó,tematikai rész azokat az írásokat foglalja magába, amelyek a magyar nyelv szláv jövevényszavaival, vagy a szláv analógia segítségével elemzett, harmadik forrásból származó szavakkal foglalkoznak. A kiadvány második részét képező, mindössze három írást tartalmazótematikai csoportban a szerző azon írásai kaptak helyet, amelyek az ófehéroroszba és az óukránba eljutott magyar jövevényszavakkal, valamint a Szent László-legenda 15. századi moszkvai visszhangjával foglalkoznak(7. o.).