Magyar reformátusok a Szovjetunióban a hruscsovi egyházüldözés időszakában

Abstract

Sztálin halála után bizonyos mértékű liberalizáció volt megfigyelhető a Szovjetunióban az egyház és az állam kapcsolatában. Ennek következtében megélénkült a vallási szervezetek tevékenysége. A kárpátaljai reformátusoknak 1955–56-ra sikerült elérni 26 be nem jegyzett gyülekezetük állami engedélyét, hivatalosan használható volt a püspök megnevezés, újra létezhetett esperesek tanácsa, emelkedett az egyházi alkalmak száma, megint tartottak konfirmációkat. Ám miután Hruscsov 1958 márciusában tejhatalmat szerzett, összehangolt és egymásra épülő törvénykezési folyamat indult el, amely később szabályos vallásüldözéssé vált. A vallást és az egyházakat a szovjet életforma egyik legnagyobb ellenségének nyilvánították, s „a vallási «csökevények» végleges kiirtására” készültek. 1959-ben az SZKP XXI. kongresszusán a főtitkár jelentette be: „A hétéves terv végére meg fogjuk mutatni a televízióban az utolsó papot”. Munkánk során forrásként elsősorban a Vallási Kultuszok Ügyei Tanács meghatalmazottjának iratait használtuk, amelyek az egykori szovjet vallásügyi hivatal különböző szintjein keletkeztek. A legnagyobb mennyiségű iratanyagot Ukrajna Legfelsőbb Hatalmi és Igazgatási Szerveinek Központi Állami Levéltárában őrizik Kijevben, majdnem ekkor dokumentum mennyiség található Moszkvában az Orosz Föderáció Állami Levéltárában. A legkevesebb Ungváron a Kárpátaljai Területi Állami Levéltárban található, de sajnos egyik levéltár fondjai sem teljesek. Ezekből a forrásokból az egykori szovjet birodalom nyugati csücskébe szorult magyar reformátusoknak elsősorban az egyházszervezete, az azt irányítók cselekedeteit meghatározó folyamatok és események, az egyházközségek és lelkészek életének egyes elemei tárulnak fel a hruscsovi időszakból.

Abstract. After Stalin’s death there was a certain degree of liberalisation in the Soviet Union in the relationship between the churches and the state. Consequently, the activities of religious organisations became more intense. Members of the Reformed Church in Transcarpathia had managed to obtain state permission for their 26 unregistered communities by 1955/56, they could use the bishop titles officially again, the council of deans was re-established, the number of religious events increased, and confirmations were held again. But after Khrushchev gained total power in March 1958, a coordinated legislation process began with a series of consecutive laws, which later developed into a real persecution of religion. Religions and churches were declared to be one of the main enemies of the Soviet way of life, and they were preparing to “exterminate religious ‘deviations’ forever”. At the 21st congress of the cpsu in 1959, the first secretary said: “At the end of the Seven Year Plan we will show that last priest on television.” In my research I used the documents of the representative of the Council of Religious Affairs were mainly used, which were prepared at various levels of the Soviet bureau of religious affairs. The largest amount of documents are held in the Central State Archives of the Supreme Bodies of Power and Government of Ukraine in Kiev, and almost the same number of documents can be found in the State Archive of the Russian Federation in Moscow. The smallest number are held in the State Archives of Transcarpathian Oblast. Unfortunately, none of the archival fonds are intact. These sources mainly shed light on the church organisation, the rocesses and events that determined the actions of the leaders, and some elements of the lives of communities and pastors in the Hungarian Reformed Church communities which were stuck in the westernmost end of the former Soviet empire in the Khrushchev era.